„A hatóságok száját be kell tömni. Engem ne piszkáljanak ezek itt. Írjatok valamit, oszt jól van!” Minden bizonnyal ennél kevésbé szalonképes vélemények is elhangozhatnak egy-egy megbeszélésen, amikor az üzemeltető rádöbben, hogy nem rendelkezik kockázatbecsléssel, de hamarosan hatósági ellenőrzés várható (vagy éppen akkor távoznak tőle határidőt kitűzve a közegfelügyelők). Az egyik indok tehát a hatóságnak való megfelelés. Elég nyomós indok, nem vitatom, de hadd vázoljak fel egy másik reális élethelyzetet! Képzeljük el, hogy (külföldi, jogtudatos) vendégeink közül egyikük a távozáskor arra panaszkodik, hogy állandóan köhög. Napok, hetek múlva érkezik a levél, hogy ilyen és ilyen mértékű árleszállítást, kompenzálást, bánatpénzt kérnek, mert biztos, hogy a szállodában tartózkodás közben betegedett meg és íme itt a laboreredmény, ami kimutatta a Legionellával történő fertőzöttséget. Ha nem fizetünk ő biztos, hogy a hatóságokhoz fordul és bezáratja a szálláshelyet, de egy pert mindenképpen kilátásba helyez. A történet itt kezd érdekessé válni. Egyik esetben egy olyan Airbnb szálláshely üzemeltető kapja a levelet, aki mindent meg akar spórolni, amit csak lehet, így többek között Legionella kockázatbecsléssel sem rendelkezik. Ő biztos, hogy hosszas jogi procedúra elé néz, aminek a végét nagy valószínűséggel nem éri meg presztízs- vagy anyagi veszteség nélkül. A másik esetben a szálláshely üzemeltetője minden előírásnak igyekszik megfelelni. Nyugodtan alszik, a hatóságok nem vegzálják (vagy ha próbálják is, lepattannak). Ő egy egyszerű válaszlevélben tájékoztatja, hogy a magyar jogszabályoknak megfelelő Legionella kockázatbecsléssel rendelkezik és az abban foglaltaknak megfelelően minden ajánlást megfogadott és a fertőzés megelőzését biztosító intézkedéseket foganatosította. Ebbe beletartozik a vízminta akkreditált laboratóriumban történő vizsgálata is a kockázatbecslésben lefektetett gyakorisággal. Mit gondolnak, melyikük járt jobban? /Egy néhány kockázati közegből álló szálláshely kockázatbecslése, kockázatkezelési útmutatójának elkészítése, a szálláshely sajátosságait figyelembe véve elkészített oktatási anyaggal, valamint minden vezetendő szükséges iratmintával „felszerelt” dokumentációja közel 30.000 Forintba kerül. Ehhez még jár a korlátlan számú telefonos/elektronikus kapcsolattartási lehetőség is. Mindez árgaranciával. Kell ennél több? Vagy kevesebb?/
1 Comment
Hány és hány üzemeltető, tulajdonos, bérlő szájából hangozhatott ez, vagy ehhez hasonló mondatok? Évtizedek alatt az emberekbe ivódott egyfajta ellenállás az újabbnál újabb, nyakatekertnél nyakatekertebb intézkedések bevezetésével szemben. Való igaz, hogy az esetek jelentős százalékában előbb, vagy utóbb kiderült, hogy a jogalkotói szándék nemes volt ugyan, de légvárnak bizonyult. Ilyenkor kétségbeesett módosítások következtek és következnek a mai napig és gyakran hatályon kívül is helyezik a rendelkezést. Ugyanilyen felesleges nyűgként élik meg sokan a Legionellával szembeni fellépés kötelezettségét. Egy gyár, vagy egy hotel üzemeltetőjének a legkisebb napi gondjai is túlmutatnak az esetek többségében a Legionellával történő „foglalkozáson”. A munka és tűzvédelmi utasítások, szabályzatok elkészítése, elkészíttetése, a HACCP rendszer bevezetésével együttjáró mizéria mellé most belépett a Legionellával kapcsolatos előírások megfelelésének kényszere is. Bevallom a jogszabály hatályba léptetése előtt én sem vélekedtem sokkal másképp, azonban egy kellemetlen tapasztalat ráébresztett, hogy a Legionellával nem lehet kukoricázni. Ez adta az utolsó lökést, hogy elkezdjem a kockázatbecslések készítését. És, hogy miért javaslom azt, hogy elvégeztessük a kockázatbecslést? Elolvashatják itt: Mire is jó egy kockázatbecslés? Régen volt ősz és lassan már a telet is elfeledjük. A természet újjáéled, minden serken, harsan. Az őszi, télmegelőző karbantartási munkákat felváltja a tavaszi munkálkodás. Mennyi levél, gally és egyéb piszok kerülhetett be az esővel, majd később a hóval a csatornákba, mennyi víz rekedhetett meg az összecsomósodott, dugót képző levelek mögött, a levélt rozsdadarabok, piszok és limlom felületén! Az idő egyre melegebb és lassan, de biztosan eléri a Legionella baktérium szaporodásához kedvező 20 C fokos napi középhőmérsékletet, A felgyülemlett csapadékvíz kiváló táptalaja, ezeknek a baktériumoknak. Célszerű a csatornák, ereszek átjárhatóságáról meggyőződni, azokat kitisztítani, akár kézzel, akár magasnyomású mosóval, sőt remek csőtoldalékok is elérhetőek a nehezen megközelíthető, nem látható csőszakaszok megtisztításához. De vigyázat! A magasnyomású berendezés használatakor lehetőleg kerüljük el a vízpermet, az aeroszol képződését! Ha erre nincs lehetőség, használjunk jó minőségű szájmaszkot! Szabaduljunk meg az esetleg felgyülemlett, megrekedt, pangó víztől és ezzel előzzük meg az esetleges fertőződést!
Hány és hány lyukas vödör, rozzant hordó, gyerekkád, használaton kívüli lavór, homokozó vödröcske hever a ház körül, a lépcső aljában, a fészerben és hány gyűjti magába - sokszor - a szivacsként működő belerohadt levelekbe, avarba felszívódva az esővizet, a hóolvadékot, a lecsapódott harmatot! Első pillanatra talán elhanyagolható a mennyiség. Talán épp csak látszik valami az edény alján. Az időjárás viszont hektikus. Egyik nap közel 20 fokot mutat a hőmérő - ami ugyancsak kedvező a Legionella szaporodásához -, másnap épp, hogy eléri a nullát. Azonban egy biztos:folyamatosan nő a hőmérséklet és ezzel együtt egyre kedvezőbb feltételek létesülnek a Legionellák számára. Ugyan az aeroszol képződés csekélynek mondható, így a kockázat is elhanyagolható, de egy parányi esélyt se hagyjunk a fertőződésre! Az összegyűlt vizet öntsük ki, edényeinket öblítsük és tisztítsuk ki! Ez nemcsak esztétikai, használhatósági kérdés, hanem fontos lépés a Legionella fertőzés elkerülése érdekében.
Mielőtt újra megnyitná, gondoljon bele, hogy mikor is fagymentesítette, mióta is áll használaton kívül kerti csapja!
Igaz, hogy a hideg víz nem ideális a Legionella baktérium fejlődésének, de a csőben maradhatott pangó víz, abban elszaporodhatott ez az alattomos kórokozó. A cső falán kialakult biofilmben képesek átvészelni a számukra kedvezőtlen körülményeket, időszakokat. Tisztítsa meg a csapot és alaposan mossa át rendszerét használat előtt! Ajánlatos egy akkreditált laborvizsgálat is, annak kizárására, nem lakik-e ez a kéretlen vendég a vezetékében. Itt a tavasz, sorra bújnak ki a földből a szebbnél szebb virágok és más haszonnövények.
Kevés csapadék hullott, szükség van a locsolásra. Az ősszel összetekert, felcsévélt gumitömlőkben azonban maradhatott víz, ami remek otthont teremt a Legionella baktériumoknak. Az első használat előtt tisztítószeres vízzel, vagy forró vízzel mossa át alaposan a tömlőt, ha szeretné elkerülni a Legionella baktériumok okozta estleges megbetegedéseket! Mit lát a képen?
Egy vízköves csapot? Én egy potenciális veszélyforrást. A vízkő és egyéb szennyeződések eltávolítása fontos feladat, ha el akarja kerülni a biofilm képződést és azt, hogy a Legionella baktérium tanyát üssön a csőhálózatában. Vízkőmentesítsen alaposan, rendszeresen! |
Archívum |
Kapcsolat |
Contact Us |